Neked volt gyerekszobád? És a gyermekednek lesz?
Egy lakás értékét tucatnyi szempont határozza meg. Családként olyan lakásba tudunk és akarunk költözni, amely családoknak való. Ez szükségeltet egy bizonyos négyzetmétert és legalább három szobát (minimum pedig kettőt). Mert a gyerekszoba jó dolog, a gyerekszoba kell. Akár azon az áron is, hogy hálószoba már nem marad (kétszobás lakásnál).
Van az a négyzetméter amihez biztos nem tartozik külön gyerekszoba, de egy nagyobb ingatlanból is van, hogy kimarad a gyerekszoba, ezért a lakások méretén túl a kialakítás, variálhatóság, főfalak helyzete nagyon sokat számít. Egy ideális világban persze a gyermek plusz két szoba (nappali-konyha, és háló) lenne mindenki lakása, azonban a pénztárcák, vagy távolságok a munkahelytől ezt sokszor felülírják.
A legtöbb lakás persze átrendeződik élete során, akkor is ha a tulajdonosok nem változnak.
Élet két szobával
Két szoba még jónak hangzik elsőre, takarékos megoldásnak. A nappali szinte mindenütt egybenő már a konyhával, ami nagy és hasznos közösségi tér. Az első gyerek és a járóka/kiságy sok hálóban elfér, közelebb van, kényelmesebb felkelni hozzá. Aztán ahogy növekszik megkapja a saját szobáját. Két szobás lakásnál ennek az az ára, hogy a szülők lakják be a nappalit éjszakára, az ágy pedig vagy a kanapé kinyitva, vagy egy lenyitható-rejthető ágy. Kompromisszumos, de működhet (hétvégén 7:00-kor kezdődik a Kölyökklub).
Élet három szobával
Három szoba tűnik az ideális választásnak, az első gyermek hamar kaphat saját szobát, a második gyerekkel jó pár évig megférnek egymás mellett – nyilván ez nemektől és korkülönbségtől is erősen függ. Így az imént említett nappaliba költözés is rövidebb távot jelent, ami még mindig egy jó hosszú évtizedet felölel alsó hangon. Így a második gyermek mellett már erős az igény a 4 szobás lakás iránt, a nappali-konya-hálószoba ilyenkor már jelentős forgalmat bonyolít.
Miért jó a gyerekszoba?
A jól berendezett gyerekszoba egy másik dimenzió, a játékosság szigete, egy kuckó, ahol máshogy telik a nap, mások a kötelességek, és persze a gyermek személyre szabott privát szférája. A gyermekszoba persze nem attól lesz ilyen kuckós, hogy kicsi, ahogy nálunk sokszor a szűkös félszobákból lett gyerekszobák azok, de ez sokszor inkább az elérhető lakások hibája, semmint a szülőké.
Költözzünk vidékre?
Budapesten például nagyon kevés a gyerekszoba. Míg Pest megyében országosan a legnagyobb a lakások átlagos területe, addig Budapesten a lakások háromnegyede 80 nm alatti, és több mint fele 59 nm alatti. (Forrás: KSH 2016 mikrocenzus).
Így sokan kacsintgatnak a fővárosból, de a legtöbb megyeszékhely felől is a kertvárosokba, megfizethetőbb környező településekre. Ennek már a második körét éljük, mert a közeli kertvárosok az ezredforduló óta felárazódtak, így eggyel kintebb lévő településekre emelik tekintetüket az emberek. Csakhogy ehhez autó kell, sok esetben nem is egy, ami meglehetős többletköltség, így hosszú távon talán mégiscsak kifizetjük azt, amivel a város/belváros drágább?
Ráadásul a legtöbb városunk bekötőútját, de még a választott kistelepülés úthálózatát sem arra tervezték, hogy arra sok autó járjon és sokat. Lehet persze tömegközlekedéssel is, ha valaki logisztikai szakértő, vagy türelmes és időmilliomos. De ha már gyerekszoba: ki az aki kiköltözik, de nem a város iskoláiba óvodájába járatná szívesebben a gyermekét?
A végső döntést mindenki magának hozza meg, hogy a pénztárzája és az igényei hány szobánál, milyen lakókörnyezetben találkoznak, ami viszont biztos, hogy családoknál a gyermekszoba a sok szempont közül az egyik nagyon fontos.
Ha már megtalálta az ideális szobaszámot, vagy ingatlant, de pénzügyi segítség kell a megvásárláshoz, kalkuláljon velünk, vagy keressen minket és segítünk!
Legfrissebb bejegyzések
E-Alkusz: az applikáció, amivel végre egy kézben tarthat mindent a biztosításai kapcsán
2021. 09. 30.
Tovább a CASCO oldalra
Tovább a Utasbiztosítás oldalra
Tovább a Lakásbiztosítás oldalra
Tovább a Vállalkozói biztosítás oldalra
Tovább a Nyugdíjbiztosítás oldalra
Tovább a Lakástakarék oldalra
Tovább a Egészségbiztosítás oldalra
Tovább a Személyi kölcsön oldalra
Tovább a Lakás hitel oldalra
Tovább a Hitelkiváltás oldalra
Tovább a Közvetített termékek oldalra